|
„El Despacho”: Altair Jarabo az öltőzőből jelentkezik…2017.11.13. 13:56, Claudia
Hatalmas mosollyal az arcán tudata a világgal a mexikói színésznő, hogy továbbra is marad a Televisa-nál, a következő szezonban az „El Despacho” szereposztását erősíti.
Altair Jarabo ezzel a képpel erősítette meg részvételét az új Castro produkcióban, szemmel látható az öröm:
Egyáltalán nem volt biztos a színésznő maradása, mivel hónapokkal ezelőtt az Univision és a Televisa bejelentette, Altair-t láthatjuk majd a két cég koprodukciójának „La Bella y las Bestias” főszerepében, már a felvételek is elindultak, mikor derült égből villámcsapásként érte a hír a tehetséget és a közönséget, mégsem kapja meg a vágyott szerepet. Ezek után Altair nyitott más társaságok felé, a megegyezésig mégsem sikerült eljutniuk, végül az anya gyártónál maradt, Jose Alberto Castro ajánlatára mondott igent.
Altaír Jarabo mégis marad a Televisa-nál?2017.10.23. 20:35, Claudia
Nemrégiben beszámoltam róla (Itt olvasható), hogy a tehetséges mexikói színésznő, Altaír Jarabo jövője bizonytalanná vált az álomgyárnál, mivel minden magyarázat nélkül megfosztották a „La Bella y las Bestias” főszerepétől. Altaír ezek után tárgyalásokat kezdett más társaságokkal, mégsem tudott teljesen hátat fordítani a Televisa-nak. Részt vett Jose Alberto Castro új produkciójának castingján, legfrissebb pletykák pedig attól hangosak, hogy Carlos Moreno a Renacer vezető arcai közt számít a fenoménra. A producer negatív karakterre szeretné szerződtetni a színésznőt, Altaír alakíthatná a fiatal szeretőt, aki Leticia Calderon férjét szereti el a telenovellában.
Altaír Jarabo elhagyja a Televisa-t!2017.09.30. 20:03, Claudia
Nem meglepő, hogy a tehetséges színésznő a távozás mellett döntött. Több mint tizenhárom évig erősítette az álomgyárat, emlékezetes negatív karakterekben tette magát felejthetetlené. Vágyott a főszerepre, meg is érdemelte volna, ám mikor idén a Televisa és az Univision közös sorozata, „La Bella y las Bestias” főhősnőjének bejelentették, megvolt az öröm, ami nem tartott sokáig, magyarázat nélkül szerep nélkül maradt Altaír. A cég azóta sem indokolta meg miért is rúgták ki a színésznőt. Talán pont a csalódás állhatott a háttérben, hogy meghozza a végső döntést Altaír, azt még nem tudni melyik gyártó színeiben építi tovább karrierjét.
„La Bella y las Bestias”: Köszöntsük az új főhősnőt…2017.07.19. 15:51, Claudia
Hetekkel ezelőtt együtt ünnepelt a telenovellák világa közönsége, szívből örültünk a hírnek, hogy a tehetséges Altair Jarabo végre megízlelheti milyen is egy sorozat első számú csillagának lenni. Altair is ragyogott a boldogságtól, ám az öröm nem tartott sokáig. Az Univision újdonsága „La Bella y las Bestias” szereposztásában változás történt. Értetlenkedve állok a hír előtt (nem csak én vagyok ezzel így!), ugyan is Altair már nem részese a széria színész csapatának, helyét Esmeralda Pimentel vette át.
Esmeralda Pimentel
Azt, hogy miért maradt Altair Jarabo szerep nélkül, még nem indokolták meg. Esmeralda Pimentel a Televisa egyik legígéretesebb csillaga, eddig hét telenovellában bizonyított, háromban főhősnői pozíciót töltött be, most a negyedik vezető szerepére készül. Esmeralda munkásága izgalmas karakterekből áll, új szerepe kihívás lesz a színésznőnek, egy igazi kemény csajt fog életre kelteni.
„La Bella y las Bestias”: jövő héten forgatás!2017.06.24. 20:49, Claudia
Az Univision, W Studios, Lemons Films és a Televisa közreműködésével készülő „La Bella y Bestias” felvételei hétfőn kezdődnek. A nyolcvan epizódos széria vezető szerepében: Altair Jarabo és Osvaldo Benavides-t láthatjuk majd. A két színész mellett Macarena Achaga, Cassandra Sanchez Navarro és Jorge Alberti részvétele lett megerősítve.
| |